Élelmiszer
Kecskesajtban látnak fantáziát Felsőzsolcán
Megnyitották a régió első önkormányzati sajtboltját a Miskolc melletti városban, Felsőzsolcán.
Élelmiszer
A mezőgazdasági termékek kereskedelme 3,2%-kal csökkent
Míg a mezőgazdasági termékek export értéke 2022 és 2023 között változatlan maradt, az import értéke érezhetően csökkent (-6,8%) az Európai Unióban.
Állattenyésztés
Börtöntehenek a legjobb magyar haszonállatok között
Magyarország egyik legnagyobb állattenyésztési kiállításán, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásáron ismét remekeltek a büntetés-végrehajtás haszonállatai.
Gazdálkodás
A kamara szerint a Jéger működése már idén is csökkentette jégkárokat
Már az idei védekezési szezon első heteiben többször is be kellett indítani az agrárkamara által működtetett országos jégkármérséklő rendszert – közölte az agrárkamara.
Közélet
Hoztak eredményt az európai gazdatüntetések, de az ukrán import továbbra is nagy gondot jelent
A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. Egyes szabályokban történnek ugyan változások, de más területeken – kiemelten az ukrán élelmiszerimportban – továbbra sincs érdemi előrelépés.
Közélet
Szigorodik a termőföld művelésből való kivonása
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, mellyel több agrártárgyú jogszabályt is módosítottak. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára az ennek részeként változott termőföldvédelmi törvény művelésből való kivonásra vonatkozó új szabályait mutatja be.
Közélet
Fagykárok Szerbiában: oda a csonthéjasok és a bogyósok termésének egy része
Az április közepén és végén érkező fagyok és hóesés akár 20 százalék körüli terméskiesést okozhatott déli szomszédunknál.
Élelmiszer
Ennek a hírnek most minden húsimádó örülni fog, de a vegák is jól járnak
Friss húsok és fagyasztott hústermékek árát csökkenti az Aldi.
Gazdálkodás
Egyetemi szintű növényvédelmi drónpilotaképzés indul
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA.
Élelmiszer
Már az üzletek polcain a Szentkirályi Magyarország betétdíjas PET-palackajai
A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a DRS (Deposit Return System), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások gyártását és értékesítését.
Gazdálkodás
Beállt a szakma mögé az MBH Bank
Szövetségben az agráriummal: közösen ad választ a piac kihívásaira a szakmai szervezetekkel az MBH Bank.
Gazdálkodás
Miközben a repce tovább drágul, a gabonaárak meredeken esnek
Gazdálkodás
KAP: Ezekre az engedményekre kényszerítették Brüsszelt a gazdák
A Közös Agrárpolitikában több könnyítést fogadott el az Európai Parlament engedve az év eleje óta tartó gazdatüntetések nyomásának. A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotra vonatkozó több szabály is változik.
Közélet
Mi a teendőnk, ha lejár a haszonbérleti szerződés?
A magyar termőföldek közel 50 százalékát haszonbérleti szerződés keretében művelik, így fontos, hogy tisztában legyünk a szerződés létrejöttének és megszűnésének szabályaival. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára cikkében ez utóbbit vizsgálja, bemutatva a várható változásokat.
Állattenyésztés
Új támogatásokra pályázhatnak az állattenyésztők
Két teljesen új címen igényelhető támogatással segíti a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium, összesen 22 milliárd forint keretösszeggel. A pályázatokat június elején hirdetik meg.
Gazdálkodás
Optimistábbak az agrárcégek, kamattámogatás társulhat a beruházási forrásokhoz
Az előző negyedévinél kissé, az egy évvel ezelőttinél pedig sokkal kedvezőbbnek látják kilátásaikat az agrártermékpályák szereplői az MBH Bank trendindexe szerint. Hogy ez ne romoljon, esőre viszont még nagy szüksége lenne a szántóföldeknek.
Közélet
Lemondott a korrupcióval meggyanúsított ukrán agrárminiszter
Az ukrán agrárminiszterrel szemben a korrupcióellenes ügynökség indított eljárást a napokban, most benyújtotta lemondását.
Közélet
Az oliva durva drágulása és a cukor miatt ugrott meg az EU agrár- és élelmiszer-kereskedelmi többlete
Idén januárban az Európai Unió agrár- élelmiszeripari exportja elérte a 18,4 milliárd eurót, az import értéke 13,4 milliárd euró volt.
Közélet
Ukrajna a mezőgazdasági kérdések listájával hivatalosan is megkezdte az EU-csatlakozási tárgyalásokat
Gazdálkodás
Nálunk esett a legnagyobb mértékben a frisspiaci zöldség-gyümölcs fogyasztás